Szerelmet vallani nem fogok.

Mindig vannak más okok,

De tudd, ha akarod:

A Tiéd vagyok, ha akarod.

Nem hiszek semmiben

Semmi sem lesz az enyém.

Megnyugodtam ennyiben,

(Hogy nem jön jó felém.)

Enyém csak a félelem.

Félek már a jótól is

Nekem csak a rossz az igaz.

Régóta. Nem hiszek Hazában,

Istenben, Emberben, Magamban,

De most – talán – Benned.

Hát ajánld fel Te is – mint én

Halhatatlan lelked.

Előtted:

Minden és Semmi

 

Mit ér a mennyi?

Csak szavakat szórok porba,

És nincs senki, hogy leporolja.

Nem kellek és nem kellenek szavaim,

Nem kellenek régvolt, szép álmaim.

Nem vidít bor, nem vidít’nak barátok.

Szétment, eltűnt; komor határok

Sincsenek.

Mégsem tudom honnan jövök,

Hová megyek?

Álomvár

Ott van mindennap előttem

Az álomvár.

’Mit régóta magamnak terveztem,

Csak láthatom, de be nem léphetek,

Benne én nem élhetek,

Nem adnak helyet…

Én mégis bemegyek

Gondolatban.

Körbejárom, megnézem, fogom,

És mint azt;

Ezt is csak álmodom.

Utánad:

Szeretnél valakit vagy valamit;

Mit jelent pár nap Neked?

Tudnál tenni őrültet érte?

Felednél minden régit véle?

Ha igen… Ez a szerelem.

Mi az a szerelem?!

Nem tudom, de már éreztem.

És jó, és szeretem.

Pedig fáj, egy gyötrelem,

Édesen fájó, sóvárgó várás,

S ha igaz, akkor rátalálás.

Böhönye, 2001. augusztus 13. 19:15

Te vagy a fény,

Mert eddig sötét volt előtted.

Te vagy a minden,

Mert semminek tűnik tőled

Minden ’mi eddig volt;

Mert messze vagy, nem látszol.

Szívemben mégis ott táncol,

Mint gyertya lángja – a Tűz.

Minden perc feléd űz.

És bánatot hoz, mert nem jutok

Közelebb. Hogy lehet ez a hurok

’ly szoros, mégis jó, hogy húz

A köteled.

Böhönye, 2001. augusztus 14. 01:45

Szép nyári éjszakák…

Szép nyári éjszakák,

Fények, meleg és zene;

Két ember ébredi álmát

Valahol ott, messze.

Hol a gondolat szép,

A szándék még jó,

Nem fáj a lét,

S a szerelem sem fájó.

De kínlódás minden percben

Most nélküled élni.

Csak egyedül lenni – egyben,

S a jövőtől félni.

Rémítő remények – képregények,

Agyam emlékfalán.

Tépelődés: „Tényleg szeretnének?”

És szerethetek talán?

Böhönye, 2001. augusztus 30. 01:25

Hangok

Minden hangról te jutsz eszembe,

Talán te vagy számomra a zene.

A nappal s az éjszaka azt mondja:

Emlékszel a lányra – Balatonra?

Nem tudok aludni és ébren álmodom,

Hogy újra kézenfogva sétálunk a parton.

Mindenhol a mosolyod látom,

A hangod, a csókjaid várom.

„Dolgos” nyarunk, bizony véget ért.

És tűnődöm, mit mondott, miről beszélt?

Rémlik… mintha azt mondaná nekem:

„Minden vég kezdet. Hát…

Tűz jöjj velem!”

Böhönye, 2001. augusztus 30. 01:35

Kérdés – felelet

Jövünk – megyünk, utazunk,

Egymáshoz – egymásért. Álmodunk.

Vagy valóság ez az egész?

Nekem szokatlan és merész.

Hogy lehet? Miért? És pont velem!

A feleletet sehogysem lelem.

Kérlek mondd el Te nekem,

Hogy talán magamat értsem!

Amit tudok: Szeretlek.

Úgy félnek kimondani az emberek,

De miért, ha egyszer éreznek?!

Én mondom: Szeretlek! Szeretlek!

Nem fázom már a hidegben,

Nem félek a sötétben,

Nincs ellenem az idő sem,

Ha itt vagy mellettem. *

? Hm… Szerelmem.

Böhönye, 2001. szeptember 05. 02:24

* 10:00 – 18:00 Become 1!

Jókedvünk Nyara

Emlékszel? Ahogy a rakéták

Az égre robbantak.

Akkor, ott a lelkem megfogták

És teste lett az álomnak.

Aztán… forró éjszakák,

A parkban a padunk;

Mások ottlétünk szánnák,

De mily’ jól elvoltunk!

Még volt zene is, és tánc.

Hiába esett az eső

(most, ha kinézel mit látsz?)

Nem kellett ernyő.

És voltak még csókok, érintések,

Szavak, hangok, szemek, kezek,

Érzések, érzelmek…

… Bennünk volt a múlt, a jelen

És a jövő.

Visszagondolva – de szeretem!

Kérdem én: Ez a szerelem?

Böhönye, 2001. szeptember 18. 03:00

Szép az Ősz, ha szép,

Ha nem veszti eszét

A szél; Ha van szerelem.

Hív a Nap mindennap,

Hogy a tájba boruljak

És legyen kegyelem.

Várhatom a kezedet

’Mi boldogságba vezethet

És nyughat lelkem.

Te vagy csak – ki más?!

Nem vagyok felemás,

’Ki boldog és eleven;

Már nincs más élő,

Már biztos nem félő,

Hogy él a nyári szerelem.

Böhönye 2001. szeptember 28. 17:30

Borúra derű

Mikor a ködöt elűzi a Nap,

És a föld még nem fagy,

Még maradnak a madarak;

Életet adhatunk álmoknak.

Mi rossz volt tegnap

Ma sárga fényben ragyog.

A bú – az örök – elhagy

És talán boldog vagyok.

Életet lehel belém az idő,

És nem minden Jövő félő.

Bár belül bénít a holnap,

És kérdem: Most hol vagy?

Számít’na miden perc,

Amikor kérdek, s még nem felelsz,

Mert én már tudom, az idő kevés.

És csak az a Tiéd amit megélsz.

De elhagyom s jön borúra – derű;

Megjött az Ősz, érik a nedű.

Mi kell hát bor és vidámság,

Néha jó társaság…

Nem kincsem,

Nem ez minden.

Tudom, hogy vannak A fontosak,

Amik mindent meghatároznak.

Legalábbis úgy hiszik,

Hírünket elviszik

Egy jobb jövőbe alakítani,

De ahhoz kell a múlttal szakítani.

„Mert hiszen mi az élet,

Ha nem elmúlás?!”

Hát Carpe Diem!

Jöhet a következő felvonás.

Csak egy legyen fontos:

A másik. Mert ha adsz,

Hidd el adnak.

És a szeretetet adva

Adsz csak azt magadnak.

Böhönye, 2001. október 02.

Október 26.-ra

N. Á.!

Látod ezt is megérted!

A korod keményebb, mint rég,

De ne félj, sok jó hátra van még!

Bármi is ’mit elérni akarsz,

Én látom, jó felé haladsz.

Az ÉLET még sok szépet ad neked,

És én remélem, néha ott leszek veled.

Örülj hát, vigadj!

Néha engedd el magad!

És hagyd a taposó malmot

A birkáknak meg a lovaknak!

Te csak örülj a szülinapodnak!

Böhönye, 2001. október 17.

Kwak!

Én vagyok a Te szülinapi békád.

Néha adhatnál egy puszit és lehet, hogy királyfi leszek!

Oldal: http://picasaweb.google.hu/home?tab=mq
Roberto de Gumless - © 2008 - 2024 - gumless.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat